A Fidesz egyik legkomolyabb fegyvere a szavakkal való visszaélés, azaz jelentések, értelmek és értelmezések manipulálása és kisajátítása. Mindenki emlékszik a romantikus történetre, melyben az öreg Csingadzsguk, halálos ágyán megmondja a frankót az ifjú Winnetounak. Ennek igen látványos eredménye lett. Egyrészt ugye, a szabadelvűekből (gyengébbek kedvéért „libsikből”) egyszer csak buzgó keresztény-konzervatívok lettek, másrészt lecserélték a farmerdzsekit öltönyre, és egyszerre csak polgárok lettek. Ez volt az első szavuk. Polgár. Három p-vel.
Emlékszem a szó kisajátításának hajnalán elhívtak egy előadásra, amit a kiváló ötvös, aranyműves Csomor Lajos tartott a Szent Koronáról, én meg naivan elmentem. Csomor ekkor már a látomásos korszakát élte, amikor olyanokat vizionált, hogy a Szent Koronát fogja Jézus viselni, amikor másodszor is eljön hozzánk. Igaz, akkor már azt is lehetett tudni, hogy Jézus egyértelműen magyar volt már eredetileg is. Naná, hogy másodszor is magyar lesz! Az előadás után a szervező, az akkori Demokrata ismert főszerkesztője, úgy köszönt el, hogy már csak egy kicsit kell kitartani (érdekes múlttal rendelkező hívószó) és addig is mindenki olvasson sok Márait és Hamvas Bélát. Nekem rögtön az „Egy polgár vallomásai” (egy p-vel) jutott az eszembe és kissé csodálkoztam, hogy a „polgár” és a „pppolgár” között milyen nagy szakadék van. Márai, mintha kicsit túl kozmopolita lenne ehhez, nem? Persze, mert még csak akkoriban kezdik felfedezni Wass Albertet. Arról nem is beszélve, hogy nehezen tudtam elképzelni, hogy a közönség nagy lelkesedéssel beleveti magát Hamvas műveibe, mondjuk a Karneválba... Biztos meglepődtek. Visszatekintve, az viszont nem meglepő, hogy a 'polgár' mára szinte teljesen kikopott a szótárukból. Mondjuk úgy, hogy hamar kifacsartak mindent ami, benne van a szóban. Lehet, hogy narancs fóbiájuk van. És persze 2002-ben buktak vele.
És akkor rájöttek, hogy ez kevés. Több kell! Na ekkor jött el az igazán ütős szavak kisajátításának ideje, mint nemzet, magyar, haza, keresztény. Egyértelművé tették, hogy bárki, aki mást gondol, mint ők, illetve más politikai érdekcsoportokhoz tartozik, az nem nemzeti, nem keresztény, nem magyar, vagyis nyilvánvalóan külföldi érdekeltségek (ellenségek?) által pénzelt gonosztevők, akik a haza és a nemzet ellenségei. Aktuálisan a 'ballibsi' szavunk fejezi ki ezt talán a legjobban. Vajon honnan vehették ezt az „aki nem velünk van, az ellenünk van” típusú hozzáállást? Biztos a magyar hagyományokból. Bár, amikor ezen gondolkodom, valamiért mindig Lenin jut eszembe. Talán most értem meg, mit is jelentett az a mondás, hogy „Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog.” (Itt hadd tegyek egy kis történelmi kitérőt. Az orosz kommunisták egyik zseniális húzása az volt, amikor kitalálták, hogy ők mostantól bolsevikok, azaz többség. Ekkor még nagy kisebbségben voltak a mensevikekkel (kisebbség) szemben. Emlékszünk ugye, hogy kétmillió ember volt a Kossuth téren.) Emlékszem arra is, hogy egy régi, minden bizonnyal jó szándékú és felvilágosult ismerősöm, azt a kommentet tudta tenni a választások után, hogy ő örömmel venné egy nemzeti-elkötelezett baloldal létrejöttét. Igazán kedves. Jóban-rosszban együtt a Fidesszel. Na ez lehetne egyébként a Fidesz menekülő útja, vagyis meg kellene szerveznie a saját ellenzékét is. És akkor majd a Simicska lesz a baloldal.
Így, ezek után nem ártana újra felfedezni pár szó jelentését. A már említetteken felül: jobboldal, baloldal, konzervatív, stb. Ezek a szavak mára teljesen kiüresedtek. Új értelmezések szükségeltetnek. Vagy itt van például a „liberalizmus,” ami bizonyos körökben – nem tudom, hogy írhatok-e esetleg polgárit? - ma magát az ördögöt jelenti. Edukációs célzattal csak annyit, hogy a liberalizmus, magyarul szabadelvűség, a 18. században, a felvilágosodás hullámában létrehozott ideológia, amely megfogalmazta az ember alapvető szabadságjogait és kifejezte azon álláspontját, hogy minden társadalomszervezésnek ezen szabadságjogok biztosítására és védelmére kell alapulnia. Tényleg borzasztóan hangzik. Tudom, több száz éves dolog ez, és már biztos rég elavult. Meg különben is, az ördögtől való. Nem tudom, nem felidézni történelmünk egyik legszebb és leghaladóbb korszakát, a Refomkort, amit a felvilágosodás, a liberalizmus, a nacionalizmus és természetesen a francia forradalom ihletett, és főszereplői a mostani rezsim vállalt példaképei is egyben.
Úgyhogy Elvtársak! Előre az illiberalizmus útJán!
(Úgy látszik, a szövegszerkesztő nem ismeri az illiberalizmus szót, mert mindig hibát jelez.)
FYI (ha netán valaki újra olvasná):
Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata (Déclaration des droits de l'homme et du citoyen) Kiadta a francia Nemzetgyűlés 1789. augusztus 26-án (Mika Sándor fordítása). A francia nép Nemzetgyűlésben összeült képviselői... a Legfelsőbb Lény jelenlétében és oltalma alatt ezennel elismeri és kinyilatkoztatja az ember és a polgár alább következő jogait. I. Minden ember szabadnak és jogokban egyenlőnek születik és marad; a társadalmi különbségek csakis a közösség szempontjából való hasznosságon alapulnak. II. Minden politikai társulás célja az ember természetes és elévülhetetlen jogainak megőrzése. E jogok: a szabadság, a tulajdon, a biztonság s az elnyomással szemben való ellenállás. III. Minden szuverenitás elve természeténél fogva a nemzetben lakozik; sem testület, sem egyén nem gyakorolhat hatalmat, ha (az) nem határozottan tőle ered. IV. A szabadság annyit jelent, hogy mindent szabad, ami másnak nem árt. Az egyes ember természetes jogainak gyakorlása tehát más korlátokba nem ütközhetik, mint azokba, amelyek a társadalom többi tagjai számára ugyane jogok élvezetét biztosítják; s e korlátokat a törvény határozhatja meg. V. A törvénynek csak a társadalomra nézve ártalmas cselekedetek megtiltására van joga. Amit a törvény nem tilt, azt senki nem akadályozhatja meg, s amit a törvény el nem rendel, arra senkit kényszeríteni nem lehet. VI. A törvény a közakarat kifejezése; alkotásában minden polgárnak joga van személyesen vagy képviselői révén közreműködnie. A törvény egyformán törvény mindenki számára, akár védelmez, akár büntet; s mivelhogy a törvény előtt minden polgár egyenlő, tehát minden polgár egyformán alkalmazható minden közhivatalra, állásra és méltóságra, erényeik és képességeik különbözőségén kívül egyéb különbséget nem ismerve. VII. Vád alá helyezni, letartóztatni s fogva tartani bárkit is csak a törvény által meghatározott esetekben s a törvény által előírt formák között lehet. Mindenki büntetendő, aki önkényes rendelkezéseket szorgalmaz, kiad, végrehajt vagy végrehajtat; viszont minden polgárnak, akit a törvény értelmében megidéznek vagy őrizetbe vesznek, haladéktalanul engedelmeskednie kell - s ha ellenállást tanúsít, bűnösnek vallja magát vele. VIII. A törvény csak szigorúan és nyilvánvalóan szükséges büntetési tételeket állapít meg, s büntetéssel sújtani senkit másként nem lehet, mint a bűncselekmény elkövetése előtt meghozott és kihirdetett, valamint szabályszerűen alkalmazott törvény értelmében. IX. Mindaddig, amíg bűnössé nem nyilvánítják, minden ember ártatlannak vélelmezendő. Ha tehát letartóztatása mégis elkerülhetetlenné válik, a törvénynek szigorúan meg kell torolnia minden olyan keményebb rendszabályt, amelyet a szökés megakadályozásának szükségessége nem indokol. X. Senkit meggyőződése, vallási s egyéb nézetei miatt háborgatni nem szabad, feltéve, hogy e meggyőződés s e nézetek megnyilvánulása a törvényes rendet nem sérti. XI. A gondolatok és vélemények szabad közlése az embernek egyik legértékesebb joga; ennélfogva minden polgár szabadon szólhat, írhat s nyomtathat ki bármit, felelősséggel tartozván viszont e szabadsággal való visszaélésért a törvény által meghatározott esetekben. XII. Az ember és a polgár jogainak biztosítása karhatalom fenntartását teszi szükségessé; e karhatalomnak tehát az összesség hasznára kell szolgálnia, nem pedig azoknak külön céljaira, akiknek személyére e karhatalom rábízatik. XIII. A karhatalom és a közigazgatás költségeinek fedezésére nélkülözhetetlenül szükséges mindenkinek közös hozzájárulása; s e hozzájárulást, kinek-kinek képessége szerint, a polgárok összessége közt egyenlően kell elosztani. XIV. A polgároknak saját személyükben vagy képviselők útján joguk van e közös hozzájárulás szükségszerűségét megállapítani s azt szabadon megszavazni, valamint felhasználását nyomon követni, s meghatározni mennyiségét, alapját, elosztását, behajtását és időtartamát. XV. A társadalomnak joga van a közigazgatás minden tisztviselőjét számadásra vonni. XVI. Az olyan társadalomnak, amelyből e jogok biztosítékai hiányoznak, s ahol a törvényhozó és a végrehajtó hatalom szétválasztását nem hajtották végre, semmiféle alkotmánya nincs. XVII. Tulajdonától - lévén a tulajdonjog szent és sérthetetlen - senki meg nem fosztható, legfeljebb csakis oly esetekben, amikor ezt a közösség érdekéből fakadó nyilvánvaló és törvényes úton megállapított szükségesség követeli meg - ám ekkor is csak igazságos és előzetes kártalanítás fejében.
