Most szembesültem azzal, hogy a kedvenc póker oldalam elérhetőségét a NAV ideiglenesen, 90 napra felfüggesztette tiltott szerencsejáték szervezés miatt. Hát köszi! Amúgy azt hallottam, hogy ez szembemegy az uniós szabályozással, és már sokan be is perelték a magyar államot. Sebaj, majd a közpénzekből megfizetik a kártérítést. Biztos rengeteg felesleges pénz gyűlik össze az adókból, hogy ilyenekre is lehet költeni.

Ugyanakkor a kormányunk ezzel is üzent nekünk, játékosoknak. Lefordítom ékes magyar nyelvre. Akik csak szórakozásból űzik ezt a játékot, azoknak úgy szól az üzenet, hogy nagy ívben le vagy szarva. Akik viszont "professzionálisan," vagyis biztosítani tudják ebből a megélhetésüket, azoknak úgy szól, hogy ne is gondold, hogy külföldről hozol haza pénzt és nem adózol utána, inkább dögölj meg és úgy ne fizess adót vagy húzz a picsába!

Köszönjük a jókívánságokat!

A Fidesz honlapján olvastam, hogy 2014-ben még csak nagyjából 42000 bevándorló volt az országban, de most már több mint 58000-en vannak. Én nem tudom felmérni, hogy ez mekkora problémát jelent az országnak, de feltehetően ez a szám valahol 50000 körül átlépett egy tolerancia határt. Ezt csak azért gondolom, mert tavaly a 40000 még olyannyira senkit sem érdekelt, hogy hallani sem lehetett róla. Most viszont mást se hallani. Most már kerítés is kell. De tényleg azt hisszük, hogy ez a kérdés a bevándorlókról szól?

Ugyan. A bevándorlókkal kapcsolatos problémakőrből egy dolog látszik világosan, mégpedig az, hogy a Fidesz propaganda-gépezete nem halt meg tavaly ősszel, csak pihent. Lehet, hogy a sok választás után szabadságra mentek. Most viszont újra bebizonyították, hogy még mindig ők a legjobbak. Hol van már a tavalyi hó? Ki emlékszik még az internetadóra vagy arra, hogy egy szem (Sam) amerikai diplomata könnyedén és mosolyogva leiskolázta a magyar kormányt? Hol vannak a tüntetések? Ha vannak is, már senkit nem érdekel. És hol van már Vida Ildikó? Ha jól tudom, ugyanott. 

Szóval ismét átvették az irányítást és újra ők tematizálják a politikát. Kezdődött a vasárnapi zárva-tartással, most meg a bevándorlókkal feltették a pontot az i-re. Ez egy igazi gyöngyszem. Kit érdekel már a korrupció vagy az alapvető strukturális problémák, amikor elözönlenek minket a bevándorlók. A recept nagyon egyszerű, mégis csodálatosan hatékony. Keressünk egy új veszélyforrást, mutassunk fel egy új ellenséget, és máris újra lehet egyesíteni a tábort. Már azt is tudjuk, hogy már a 20 éves magyar prostituált is tudja, hogy veszélyben vagyunk, mert a bevándorlók elveszik a munkát előlünk. (Csak zárójelben merem megjegyezni, hogy engem speciel nem zavarna, ha ez a szakma színesedne egy kicsit.) Ha ez így megy tovább, a bevándorlók még a közmunka programból is ki fogják szorítani a magyarokat.

Az is nagyon jellemző a magyar politikai életre, hogy úgy tűnik, egyedül a Magyar Kétfarkú Kutya Párt tudott bármit is felmutatni a Fidesz kampánnyal szemben...Lehet, hogy el kellene kezdeni komolyan venni őket?

A kerítés kiváló ötlet, ugyanis remek üzlet. Könnyen lehet, hogy kerítés nagyhatalom leszünk. Ilyen referenciával a világ minden nagyobb kerítés építő projektjét megnyerhetjük, de ami a legfontosabb: újabb lehetőség arra, hogy közpénzeket toljanak ki a haveroknak. Ezúttal vajon mennyit?

         Pennát ragadtam ismét egy rövid megjegyzés erejéig, mert meglepődtem. Ritkán történik velem ilyesmi a politikával kapcsolatban. Orbán az arab bankárokhoz beszélt és talán életében először sikerült pozitív üzenetet megfogalmaznia. Ebből is kitűnik, milyen nagy szükségünk van arab bankárokra. Én már most elkezdenék tárgyalni egy arab bankkal, hogy szervezzék ki az egyik bankárjukat a magyar kormányba. Semmi más dolga nem lenne, csak mindig ott kellene lennie Orbán mellett. Nem azért, hogy bármit is mondjon, bár meg vagyok győződve, hogy jókat tudna mondani, hanem csakis azért, hogy Orbán mindenkori hallgatósága legyen. Gondoljunk bele, hogy ha Orbán minden megszólalását arab bankároknak címezné...Ugye?

A Fidesz egyik legkomolyabb fegyvere a szavakkal való visszaélés, azaz jelentések, értelmek és értelmezések manipulálása és kisajátítása. Mindenki emlékszik a romantikus történetre, melyben az öreg Csingadzsguk, halálos ágyán megmondja a frankót az ifjú Winnetounak. Ennek igen látványos eredménye lett. Egyrészt ugye, a szabadelvűekből (gyengébbek kedvéért „libsikből”) egyszer csak buzgó keresztény-konzervatívok lettek, másrészt lecserélték a farmerdzsekit öltönyre, és egyszerre csak polgárok lettek. Ez volt az első szavuk. Polgár. Három p-vel.

Emlékszem a szó kisajátításának hajnalán elhívtak egy előadásra, amit a kiváló ötvös, aranyműves Csomor Lajos tartott a Szent Koronáról, én meg naivan elmentem. Csomor ekkor már a látomásos korszakát élte, amikor olyanokat vizionált, hogy a Szent Koronát fogja Jézus viselni, amikor másodszor is eljön hozzánk. Igaz, akkor már azt is lehetett tudni, hogy Jézus egyértelműen magyar volt már eredetileg is. Naná, hogy másodszor is magyar lesz! Az előadás után a szervező, az akkori Demokrata ismert főszerkesztője, úgy köszönt el, hogy már csak egy kicsit kell kitartani (érdekes múlttal rendelkező hívószó) és addig is mindenki olvasson sok Márait és Hamvas Bélát. Nekem rögtön az „Egy polgár vallomásai” (egy p-vel) jutott az eszembe és kissé csodálkoztam, hogy a „polgár” és a „pppolgár” között milyen nagy szakadék van. Márai, mintha kicsit túl kozmopolita lenne ehhez, nem? Persze, mert még csak akkoriban kezdik felfedezni  Wass Albertet. Arról nem is beszélve, hogy nehezen tudtam elképzelni, hogy a közönség nagy lelkesedéssel beleveti magát Hamvas műveibe, mondjuk a Karneválba... Biztos meglepődtek. Visszatekintve, az viszont nem meglepő, hogy a 'polgár' mára szinte teljesen kikopott a szótárukból. Mondjuk úgy, hogy hamar kifacsartak mindent ami, benne van a szóban. Lehet, hogy narancs fóbiájuk van. És persze 2002-ben buktak vele.

És akkor rájöttek, hogy ez kevés. Több kell! Na ekkor jött el az igazán ütős szavak kisajátításának ideje, mint nemzet, magyar, haza, keresztény. Egyértelművé tették, hogy bárki, aki mást gondol, mint ők, illetve más politikai érdekcsoportokhoz tartozik, az nem nemzeti, nem keresztény, nem magyar, vagyis nyilvánvalóan külföldi érdekeltségek (ellenségek?) által pénzelt gonosztevők, akik a haza és a nemzet ellenségei. Aktuálisan a 'ballibsi' szavunk fejezi ki ezt talán a legjobban. Vajon honnan vehették ezt az „aki nem velünk van, az ellenünk van” típusú hozzáállást? Biztos a magyar hagyományokból. Bár, amikor ezen gondolkodom, valamiért mindig Lenin jut eszembe. Talán most értem meg, mit is jelentett az a mondás, hogy „Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog.” (Itt hadd tegyek egy kis történelmi kitérőt. Az orosz kommunisták egyik zseniális húzása az volt, amikor kitalálták, hogy ők mostantól bolsevikok, azaz többség. Ekkor még nagy kisebbségben voltak a mensevikekkel (kisebbség) szemben. Emlékszünk ugye, hogy kétmillió ember volt a Kossuth téren.) Emlékszem arra is, hogy egy régi, minden bizonnyal jó szándékú és felvilágosult ismerősöm, azt a kommentet tudta tenni a választások után, hogy ő örömmel venné egy nemzeti-elkötelezett baloldal létrejöttét. Igazán kedves. Jóban-rosszban együtt a Fidesszel. Na ez lehetne egyébként a Fidesz menekülő útja, vagyis meg kellene szerveznie a saját ellenzékét is. És akkor majd a Simicska lesz a baloldal.

Így, ezek után nem ártana újra felfedezni pár szó jelentését. A már említetteken felül: jobboldal, baloldal, konzervatív, stb. Ezek a szavak mára teljesen kiüresedtek. Új értelmezések szükségeltetnek. Vagy itt van például a „liberalizmus,” ami bizonyos körökben – nem tudom, hogy írhatok-e esetleg polgárit? - ma magát az ördögöt jelenti. Edukációs célzattal csak annyit, hogy a liberalizmus, magyarul szabadelvűség, a 18. században, a felvilágosodás hullámában létrehozott ideológia, amely megfogalmazta az ember alapvető szabadságjogait és kifejezte azon álláspontját, hogy minden társadalomszervezésnek ezen szabadságjogok biztosítására és védelmére kell alapulnia. Tényleg borzasztóan hangzik. Tudom, több száz éves dolog ez, és már biztos rég elavult. Meg különben is, az ördögtől való. Nem tudom, nem felidézni történelmünk egyik legszebb és leghaladóbb korszakát, a Refomkort, amit a felvilágosodás, a liberalizmus, a nacionalizmus és természetesen a francia forradalom ihletett, és főszereplői a mostani rezsim vállalt példaképei is egyben.

Úgyhogy Elvtársak! Előre az illiberalizmus útJán!

(Úgy látszik, a szövegszerkesztő nem ismeri az illiberalizmus szót, mert mindig hibát jelez.)

FYI (ha netán valaki újra olvasná):

Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata

(Déclaration des droits de l'homme et du citoyen)
Kiadta a francia Nemzetgyűlés 1789. augusztus 26-án (Mika Sándor fordítása).

A francia nép Nemzetgyűlésben összeült képviselői... a Legfelsőbb Lény
jelenlétében és oltalma alatt ezennel elismeri és kinyilatkoztatja az ember
és a polgár alább következő jogait.
I. Minden ember szabadnak és jogokban egyenlőnek születik és marad; a
társadalmi különbségek csakis a közösség szempontjából való hasznosságon
alapulnak.
II. Minden politikai társulás célja az ember természetes és elévülhetetlen
jogainak megőrzése. E jogok: a szabadság, a tulajdon, a biztonság s az
elnyomással szemben való ellenállás.
III. Minden szuverenitás elve természeténél fogva a nemzetben lakozik; sem
testület, sem egyén nem gyakorolhat hatalmat, ha (az) nem határozottan tőle
ered.
IV. A szabadság annyit jelent, hogy mindent szabad, ami másnak nem árt. Az
egyes ember természetes jogainak gyakorlása tehát más korlátokba nem
ütközhetik, mint azokba, amelyek a társadalom többi tagjai számára ugyane
jogok élvezetét biztosítják; s e korlátokat a törvény határozhatja meg.
V. A törvénynek csak a társadalomra nézve ártalmas cselekedetek megtiltására
van joga. Amit a törvény nem tilt, azt senki nem akadályozhatja meg, s amit a
törvény el nem rendel, arra senkit kényszeríteni nem lehet.
VI. A törvény a közakarat kifejezése; alkotásában minden polgárnak joga van
személyesen vagy képviselői révén közreműködnie. A törvény egyformán törvény
mindenki számára, akár védelmez, akár büntet; s mivelhogy a törvény előtt
minden polgár egyenlő, tehát minden polgár egyformán alkalmazható minden
közhivatalra, állásra és méltóságra, erényeik és képességeik különbözőségén
kívül egyéb különbséget nem ismerve.
VII. Vád alá helyezni, letartóztatni s fogva tartani bárkit is csak a törvény
által meghatározott esetekben s a törvény által előírt formák között lehet.
Mindenki büntetendő, aki önkényes rendelkezéseket szorgalmaz, kiad, végrehajt
vagy végrehajtat; viszont minden polgárnak, akit a törvény értelmében
megidéznek vagy őrizetbe vesznek, haladéktalanul engedelmeskednie kell - s ha
ellenállást tanúsít, bűnösnek vallja magát vele.
VIII. A törvény csak szigorúan és nyilvánvalóan szükséges büntetési tételeket
állapít meg, s büntetéssel sújtani senkit másként nem lehet, mint a
bűncselekmény elkövetése előtt meghozott és kihirdetett, valamint
szabályszerűen alkalmazott törvény értelmében.
IX. Mindaddig, amíg bűnössé nem nyilvánítják, minden ember ártatlannak
vélelmezendő. Ha tehát letartóztatása mégis elkerülhetetlenné válik, a
törvénynek szigorúan meg kell torolnia minden olyan keményebb rendszabályt,
amelyet a szökés megakadályozásának szükségessége nem indokol.
X. Senkit meggyőződése, vallási s egyéb nézetei miatt háborgatni nem szabad,
feltéve, hogy e meggyőződés s e nézetek megnyilvánulása a törvényes rendet
nem sérti.
XI. A gondolatok és vélemények szabad közlése az embernek egyik legértékesebb
joga; ennélfogva minden polgár szabadon szólhat, írhat s nyomtathat ki
bármit, felelősséggel tartozván viszont e szabadsággal való visszaélésért a
törvény által meghatározott esetekben.
XII. Az ember és a polgár jogainak biztosítása karhatalom fenntartását teszi
szükségessé; e karhatalomnak tehát az összesség hasznára kell szolgálnia, nem
pedig azoknak külön céljaira, akiknek személyére e karhatalom rábízatik.
XIII. A karhatalom és a közigazgatás költségeinek fedezésére
nélkülözhetetlenül szükséges mindenkinek közös hozzájárulása; s e
hozzájárulást, kinek-kinek képessége szerint, a polgárok összessége közt
egyenlően kell elosztani.
XIV. A polgároknak saját személyükben vagy képviselők útján joguk van e közös
hozzájárulás szükségszerűségét megállapítani s azt szabadon megszavazni,
valamint felhasználását nyomon követni, s meghatározni mennyiségét, alapját,
elosztását, behajtását és időtartamát.
XV. A társadalomnak joga van a közigazgatás minden tisztviselőjét számadásra
vonni.
XVI. Az olyan társadalomnak, amelyből e jogok biztosítékai hiányoznak, s ahol
a törvényhozó és a végrehajtó hatalom szétválasztását nem hajtották végre,
semmiféle alkotmánya nincs.
XVII. Tulajdonától - lévén a tulajdonjog szent és sérthetetlen - senki meg
nem fosztható, legfeljebb csakis oly esetekben, amikor ezt a közösség
érdekéből fakadó nyilvánvaló és törvényes úton megállapított szükségesség
követeli meg - ám ekkor is csak igazságos és előzetes kártalanítás fejében.

Szinte az összes problémánk abból adódik, hogy emberek nem a saját helyükön vannak, ami azzal jár, hogy nem tudják megfelelően kifejteni a tehetségüket. Ezért van mostanában ennyi gikszer a kormányzatban.

Itt van mindjárt ez a tehetséges Szíjjártó Petike. Most már egyértelművé vált, hogy neki a pénzügyi tárcát kellett volna odaadni. Ha csak fele akkora eredményességgel vinné az államkasszát, mint a családit, az olyan pénzügyi fellendülést hozna az országnak, hogy rövid időn belül beérnénk a „nyugati” országok életszínvonalát. Ha meg valami balul ütne ki, még mindig kérhetnénk egy kis pénzt a szüleitől. Sokkal jobbak, mint az IMF.

Lázár János sokkal jobb teljesítményt nyújthatna Szíjjártó helyén. Egy jóképű, magabiztos, jó kiállású, fiatalember. Kiköpött diplomata. Igazi salesman, aki bármilyen helyzetben feltalálja magát és a mosolyával lefegyverez mindenkit, a sima modorával pedig levenne mindenkit a lábáról. Olyan körökben tudna forgolódni, ahol értékelnék a Rolex óráját. Biztos vagyok benne, hogy sokkal pozitívabb képe lenne rólunk a nemzetközi közösségnek. Hát igen, a személyiség varázsa. Még Angela Merkel is flörtölne vele. Havonta hívogatná, hogy Janikám, mikor jössz már errefelé, annyi mindenről tárgyalhatnánk.

Aztán van itt egy jolly-joker, aki a mostani pozíciójában is remekel, de adottságai révén sokkal nagyobb felelősséggel járó posztokat is betölthetne. Természetesen József Attila-díjas költőnkre, írónkra gondolok. L.Simon maga a humánum, a jóhiszeműség megtestesítője. Embertársairól még véletlenül sem tételezne fel semmi rosszat. Biztos elveszett a postán. Biztos örökölte. Azt hiszem, ez a hozzáállás csodát tehetne mind az igazságügyben, mind a közigazgatásban és a szociális ügyekben is. Erről az emberről süt, hogy szeret minket. Biztos vagyok benne, hogy minden döntése az állampolgárok tényleges érdekét szolgálná.

Rogán Antal nehéz eset. Na nem azért! Mert amúgy egy csodagyerek. Arannyá válik, amihez nyúl. Igazi varázsló. Még a társasházi lakását is rávette, hogy növekedjék egy kicsit. Szóval azért nehéz, mert egyértelműen a miniszterelnöki székre termett. Lehet, hogy még az országot is tudná növelni egy kicsit. De akkor mi lesz Orbán atyánkkal? Vagyis Tóninak várnia kell még. Addig is a héten elárulta a parlamentben, hogy minden a legnagyobb rendben van. Nekem nem kell ezt a Viktortól hallanom. Én megnyugszom attól is, hogyha a Tóni mondja. De meddig kell várnia vajon? A tervek szerint, legalábbis ez meg lett szellőztetve, Orbán 2017-ben köztársasági elnök lehet. Nyilván a kétharmad majd kibővíti a jogköreit és német mintájú kancellár lesz belőle. Szóval még három év. De mi van akkor, ha bukják a kétharmadot februárban? Sok minden borulhat. Például a Tóni jövője.

Akkor most Orbán kancellár lesz? Azt mondják, a csúcson kell abbahagyni. De mikor van a csúcson? Lehet, hogy ő már megcselekedte, mit megkövetelt a haza. Vissza kellene vonulnia amolyan Deáki pozícióba. Lehetne a nép prókátora. A haza bölcse és tanácsadója. Oszthatná az észt egész nap a kandalló mellett pipázgatva. Mégis csak kímélnie kellene magát. Az a sok stressz meg felelősség. Hát egész felnőtt életét nekünk adta. Feláldozta magát értünk. Megérdemli, hogy most már ő is nyugisan éljen, nem?

Viszont akkor ki lenne méltó a köztársasági elnöki posztra? Ez kényes téma, mert nem mindegy ki adja át Orbán Viktornak a Haza Jótevője címet, amihez, amúgy nem ártana, ha földbirtok is járna. Áder János biztos jó ember, de ezt valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, annyira introvertált szegény. Lehet hogy sokkal jobban érezné magát valamilyen fontos, de arctalan bürokrata pozícióban. Én azt mondom, itt egy Schmidt kell! A múltkor ő csak egy áldozat volt, a nemzetközi multik és a komcsik lejárató kampánya miatt kellett lemondania. Vagy valami ilyesmi. De azt is milyen méltósággal tette. A napokban olvastam a doktorral egy nagyon szimpatikus interjút, és egyre inkább azt gondolom, vissza kellene őt rakni a helyére. Most, hogy a nemzet sportolója lett, pláne. Igazi ünnep lenne, ha dr. Schmidt tüntetné ki Orbánt.

Összeesküdtek ellenünk! Mindenki ellenünk fordult. A mostani hullámot, meglepő módon Norvégia indította el a civil szférán keresztül. Aztán jött az USA sokkal keményebben és nyersebben. Ez akkorát ütött, hogy még az internetadóval sem lehetett elterelni róla a figyelmet. Sőt, olajnak bizonyult a tűzre. Régóta rebesgetik, hogy a tiltakozás hullámot külföldről irányítják. Ez ugye a civilekkel indult. Legújabban pedig az EU is megmozdult és felfüggesztették pár uniós program finanszírozását, és még pénzbüntetést is kaptunk. Persze Varga megmondta, hogy nagyon sok programot függesztenek fel szerte Európában, és majd harcolunk az igazságunkért, de ez olyan, mint amikor az általános iskolás gyerekünk azt mondja, hogy "de hát mindenki más is karót kapott." Szóval támadás mindenfelől. És persze Putyinnal sem lehet könnyű. Már azt is tudjuk, hogy Orbánnak kínos pillanatai is voltak vele. Szegény! Én nem is tudom elképzelni, milyen lehet Orbán, amikor épp kínos helyzetben van. Merthogy szerintem már elég régóta abban van, de nem látszik rajta. Mindig olyan magabiztos. Lehet, hogy ő észre sem vette? Igaz, hogy öregedett vagy 15-20 évet az elmúlt pár évben.

De vajon miért támadnak minket a saját barátaink és szövetségeseink? Mit láthatnak ebben a kis országban, ebben a kis népben és bátor vezetőiben, amitől annyira megijedtek, hogy ilyen szinten próbálnak befolyást gyakorolni ránk és beavatkozni a belügyeinkbe? Talán attól a félelmet és tabukat nem ismerő egyedi hangvételtől, amit képviselünk? Legalábbis mi így véljük? Hogy mi ki tudjuk mondani az igazságot? Mert mi megmondjuk a frankót? Hát nem! Sőt, még csak meg se ijedtek.

Hát ezek nem értékelnek minket? Hát nem tudják mennyi igazságtalanságot szenvedett már el ez a nép és ez az ország? Hát ezek nem tudják mennyi mindent köszönhetnek nekünk? Hiszen oroszlánrészt vállaltunk anno a kereszténység terjesztésében a régióban. Megállítottuk a mongol hordát, aztán a törököt is. Hát ezer éve, hogy folyamatosan Európa bástyája vagyunk, akik megvédték Európát a keletről jövő veszélyekkel szemben. Valószínűleg még azt sem tudják, hogy miért harangoznak délben. Különben is, az első világháborúba az osztrákok rángattak bele minket, mi nem akartuk. A másodikba pedig a németek. Mi azt se akartuk. Mégis megbüntettek minket az ország súlyos megcsonkításával. Ezek után nem is csoda, hogy az oroszok meg tudták hódítani az országot. Hát az az Európa gyengített le minket, akit mi mindig is védtünk. De mi akkor is megmutattuk! 56-ban! Aztán 89-ben is! Hát ez a hála? Hát miért nem borulnak le a nagyságunk előtt? Pedig most is mi mondjuk a tutit. Hát mindezt nem látják, nem értik? Nem!

Sőt, ők egész mást láthatnak. Valami hasonlót, mint annak idején a Habsburgok. A rebellis magyarok, akik mindig paczkáznak, mindennek jól megkérik az árát, mert valamiért azt gondolják, hogy az nekik jár. Akik mindig hőbörögnek, befelé is mást és kifelé is mást mondanak, sőt néha kimondottan irritáló módon mézes-mázosak, főleg, ha valami kedvezményt akarnak elérni maguknak vagy szívességet kérnek. Akik mindig feszítik a húrt, de aztán mindig valahogy megmagyarázzák. Persze ők is látják a folyamatos kétértelműségeket a nyilatkozatokban. És ezt ők nem kedvelik. Most ugyebár az oroszokkal és az illiberalizmussal való kacérkodás után, megyünk nyalni Németországba. Kormányfőnk hirtelen fontosnak tartotta a németekkel való kapcsolat intenzívebbé tételét és egy német lap legutóbbi interjúja során harcosan kiállt az Unióért. És tényleg azt sugallja, hogy a többi uniós vezető vegye észre, hogy ő az, aki a legjobbat akarja az EU-nak. Bezzeg itthon. Tudjuk, hogy bármi ilyesmi van, rögtön megjelennek a plakátok ország szerte a kormány üzeneteivel, ami mind arról szól, hogy megint jól megmutattuk az EU-nak. Ezt a propaganda módszert egyébként nyilvánvalóan a kommunistáktól tanulták. Erre persze költenek. A kedvencem a „Tiszteletet, Magyarországnak!” volt. Hát igen.  Csakhogy, ha már tiszteletet várunk el, akkor nem ártana tiszteletet adni is. Arról nem is kéne szólni, hogy eleve abszurd, hogy egy külföldnek szánt üzenetet magyarul, a magyar választóknak tesznek ki.

Az EU egy nagyon egyedi és merész kísérlet. A lényege, az hogy nagy múltú és egymással korokon át vetélkedő népek és országok, azt mondták, hogy tegyük le a múlt sérelmeit és foglalkozzunk együtt a jelennel és a jövővel, mégpedig azért, hogy mindnyájunknak jobb legyen. Nyilván ma is folyik rivalizálás, de ezt szabályozott keretek közé terelték. Az, hogy valamely ország ennek a részesévé válik, az nem jelenti azt, hogy feladja a nemzeti létét és kultúráját, sokkal inkább azt, hogy felvállal egy közösen elfogadott eszmerendszert és együttműködik a többiekkel. Önként. Az alap elvárás az, hogy az alapértékekért (emberi szabadságjogok, demokrácia, vallásszabadság, tolerancia, stb.) egyértelműen kiálljanak a tagok. Na most itt van ez a Magyarország, aki verbálisan folyamatosan kétértelműségeket enged meg magának, cselekedeteiben is a határokat feszegeti. Egyszerűen egyre kevésbé tűnik megbízhatónak. Sőt kimondottan irritálónak tűnhetünk. Mindig nehéz kezelni azt, aki áthágja az íratlan szabályokat. És ennek semmi köze, ahhoz, hogy nyilván a saját érdekeinket képviseljük.

Orbán új szava a „geopolitika.” Tényleg jó kis szó. És ez a szó az egyetlen oka annak, hogy jelenleg nagyobb figyelmet kapunk. Az EU határán, a szomszédunkban gáz van, amit elég megkérdőjelezhető módon kihasználtak az oroszok. Ez most a 21.században egy új helyzetet jelent, ami meglehetősen kényes. És persze mi rögtön kétértelmű kettős játékba kezdtünk. Persze hallottuk elégszer, hogy kormányunk a mi érdekeinket képviselik első sorban. Lehet azonban, hogy inkább az szolgálta volna jobban az érdekeinket, hogy az EU-val kezdünk egyeztetéseket különböző lehetőségekről, főleg ha olyan jó elképzeléseink lennének, mert az EU valóban bizonytalankodott. Biztos lett volna lehetőség a saját konkrét diplomáciai ötleteinknek teret nyerni, ha azokat mások is jónak tartják. De ehelyett mi önálló játékba kezdtünk szokás szerint, aztán magyarázzuk a bizonyítványunkat. Vajon mennyire megbízható szövetségesként tekintenek ránk a szövetségeseink? Azt, akinek oda kell koppintani az orrára, hogy vegye már észre magát, hogy szokás kezelni? Naná, hogy most is bőszen hangoztatjuk, hogy mi mindig eleget tettünk a vállalt kötelezettségeinknek. Ez, ebben a melldöngetős stílusban előadva, inkább úgy hangzik, mintha azt gondolnánk, hogy szívességet tettünk nekik. És a végén mi vagyunk felháborodva, hogy a saját barátaink nem akarják viszonozni a szívességet.

Mindeközben itthon, kedves kormányunk egyrészt úgy csinál, mintha semmi érdekes nem történne, másrészt azt sugallja, mintha háború lenne, ahol is a saját szövetségeseink hergelik a népet a kormány ellen, idegen zsoldban álló ügynökök segítségével, beavatkoznak a belügyeinkbe és diplomáciai nyomásgyakorlással próbálják kényszeríteni a kormányt, hogy ne az ország érdekeit képviseljék, hanem az övéket. Hát csoda, hogy ilyen körülmények között elkezdtünk tapogatózni kelet felé? Nem is lenne az, ha így lett volna, de hát pont fordítva történt. Nyilván már régóta tárgyalunk az oroszokkal Paksról. A kormány azt mondja, hogy az ő ajánlatuk volt a legkedvezőbb. Ezt még el is tudnám hinni, ha még lennének illúzióim a magyar politikáról. Viszont az figyelemre méltó, hogy az ukrajnai konfliktus kirobbanása után nagyon gyorsan sikerült lezárni a tárgyalásokat és aláírni a szerződést. Mivel a szerződést titkosították, ezért csak találgathatunk, de az időzítés miatt úgy tűnik, hogy jobb pozícióba kerültünk az ukrán krízis miatt. Viszont akkor miért titkosították? És ki elől? Nem akarták, hogy a szövetségeseink tudomására jussanak a részletek? Ez azt jelentené, hogy valami stikli biztos van benne. Ha meg előlünk, akkor már eleve gázos. Vajon mi lett volna, ha nyíltan csinálják? Kiderülne esetleg ez meg az? Veszítene a népszerűségéből a Fidesz? Felelősségre lehetne vonni embereket? Különben is milyen szokás az, hogy mindent titkosítani lehet? Milyen nagyszerű jövőképünk volt a rendszerváltáskor, amikor azt mondták, hogy újra felelős kormányzás lesz Magyarországon. Hát ez továbbra is a jövőben maradt. Itt nem vonnak senkit felelősségre, itt titkosítanak és bűnbakokat tálalnak elénk. Emlékszik valaki még a Tocsik ügyre? Az egész arról szólt, hogy akkor, az a 800M még mindenkinél kicsapta a biztosítékot. Ma egy Tocsik ügy fel sem tűnne. Mostani vezető politikusaink és barátaik az orrunk előtt gazdagodtak meg, miközben az ország életszínvonala csökkent. Biztos a válság miatt. Biztos a multik miatt. Meg az IMF miatt. Meg az agresszív amerikai és európai nagyhatalmak manipulációi miatt. Időről-időre, biztos akkor, amikor az említettek épp unatkoznak, hirtelenjében mindig azt találják ki, hogy baszogassuk egy kicsit a magyarokat. Mert mi olyan fontosak vagyunk! Vezetőink meg hősiesen küzdenek az ország fennmaradásáért.

Szóval senki sem ért minket. A barátaink sem. "Senki, senki ezen a világon..." Nem értik az unortodox gazgaságpolitikánkat sem. Persze, mert Európában már nem kajálnak be ilyen nyelvi bravúrokat. És megvan a véleményük is. Ennek köszönhetően Magyarországot egyre kevésbe veszik komolyan, egyre kisebb a súlyunk, a szavaink is egyre kevesebbet érnek, és valószínűsíthető, hogy egyre inkább potenciális veszélyforrásként néznek ránk és igenis befolyásolni fogják, illetve befolyásolni próbálják az itteni helyzetet, hiszen az EU belügyének számít az, hogy egy tagország mennyire megy szembe a többiekkel. Nem véletlenül vannak gazdasági és politikai elvárások a tagokkal szemben és nem véletlenül vannak szabályok és legális lehetőségek a nyomásgyakorlásra. Az együttműködés máshogy nem megy. És nem mi vagyunk olyan pozícióban, hogy adott esetben azt mondhassuk, hogy „tudjátok mit, le vagytok szarva, én egyedül is boldogulok.” De azért játszunk a tűzzel. Mert mi akkor is győzni fogunk a végén, még ha az egész világ is összeesküszik ellenünk! Hát nem? Igaz, hogy már Mohács óta nem nagyon megy ez nekünk. De majd egyszer eljön a mi időnk. Talán hamarosan! Szorgos népünk győzni fog!

„A politika annak a művészete, hogy őszintének és teljesen nyíltnak tűnjünk, miközben a lehető legtöbbet titkoljuk el.

- A törvények a kikényszerített változás mítoszát közvetítik. Fényes új jövőt fog hozni ez vagy az a törvény. A törvények kikényszerítik a jövőt. A szabályok pedig a hit szerint a múltat erőltetik. A cselekvés mindkét esetben látszólagos. Mintha egy bizottságot neveznénk ki egy probléma tanulmányozására. Minél több ember van a bizottságban, annál több előfeltevést alkalmaznak a problémára.

- De hát törvényekre szükség van.

- Szükség? Az veszélyes.

- Hogyhogy?

- A szükséges szabályok és törvények visszatartanak az alkalmazkodástól. Végül minden elkerülhetetlenül összeomlik. Mintha a bankárok azt gondolnák, hogy megveszik a jövőt. „Én a magam idejében akarok hatalmat! A pokolba az utódaimmal!”

- Mit tesznek értem az utódaim?

…

- ...De hát mi lázadók voltunk!

- Nem furcsa, hogy a lázadók mindig belesimulnak a régi mintázatokba, amikor győznek? Ez nem a kormányok buktatója, hanem inkább annak a káprázata, aki hatalomra kerül.

- Egy dolgot mi is tudunk, a hatalom korrumpál, az abszolút hatalom abszolút módon korrumpál.

- Tévedsz, valami finomabb, de áthatóbb dologról van szó. A hatalom vonzza a korrumpálhatókat.

- Azzal mersz vádolni, hogy korrupt vagyok?

- Vádolni? Én csak véleményt mondok. Tudod, mi mégis hisszük, hogy létezik a minden törvény felett álló moralitás, amelynek házőrzőként kell őrködnie minden törvény-rögzítési kísérlet felett.

- A hatalom mindig működik. Ez a törvény!

- És azok a kormányok, amelyek elég sokáig fenntartják magukat ebben a hitben, mindig megtelnek korrupcióval.

- Moralitás! Hah!

- A törvények mindenkire veszedelmesek – a bűnösre és ártatlanra egyaránt. Nem számít, hogy erősnek vagy tehetetlennek hiszed-e magad. A törvényekben nincs emberi megértés sem önmagukról, sem másokról.

- Emberi megértés, mint olyan nem létezik!

(Választ kaptunk a kérdésünkre. Nem ember.)

- A törvényeket mindig értelmezni kell. Az értelmezők nem akarnak mozgásteret adni a könyörületnek. „A törvény az törvény”

- Az is!

- Ez veszedelmes gondolat, főként az ártatlanok felé. Az emberek ezt ösztönösen tudják, és neheztelnek az ilyen törvényekre. Sokszor öntudatlanul is olyan kis dolgokat tesznek, hogy megbénítsák a törvényt, és azokat, akik ezzel az értelmetlenséggel foglalkoznak.

- Hogy merészeled értelmetlenségnek nevezni?

- Bizony. A törvény pedig, amit megszemélyesítenek azok, akiknek a megélhetésük függ tőle, neheztelni kezd az enyémhez hasonló beszédekre.

- Jogosan!

- „Több törvényt” -mondod te. „Több törvényre van szükségünk!” Így aztán újabb érzéketlen eszközöket csinálsz, esetlegesen, új alkalmazotti fülkéket azoknak, akik a rendszerből táplálkoznak.

- Mindig így volt és mindig így is lesz!

- Tévedsz. Ez rondó. Addig forog, amíg meg nem sebzi a nem megfelelő embert vagy csoportot. És akkor jön az anarchia, a káosz. Lázadók, terroristák, egyre több erőszakos cselekmény. Dzsihad! És mindez azért, mert valami nem-emberit hoztál létre.

- Most gondolom azt fogod mondani, hogy ti egyfajta demokráciát gyakoroltok.

- Olyan éberséggel, amit te el sem tudsz képzelni.

- Tégy próbára!

- A demokráciát könnyen ki lehet siklatni azzal, ha bűnbakokat lobogtatnak a választók előtt. Le a gazdagokkal, a mohókkal, az ostoba vezetőkkel, és így tovább a hányingerig.

- Mi is így gondoljuk.

- Azt mondtad bürokraták voltatok, akik fellázadtak. Tudod, mi a hiba. Egy nehéz csúcsbürokrácia, amit a választók nem érinthetnek, mindig kiterjeszti a rendszer energiahatárait. Lopd el az idősektől, a nyugdíjasoktól, bárkitől. Főleg azoktól, akiket valaha középosztálynak neveztek, mert innen ered az energia zöme.

- Ti középosztályként gondoltok magatokra?

- Mi nem gondolunk magunkra semmiféle kötött formában. De ismerjük a bürokrácia hibáit. Gondolom van valamilyen közszolgálati formátok az „alsóbb rendek” számára.

- Vigyázunk arra, ami a miénk.

- Akkor tudod, hogy ez hogy hígítja fel a szavazást. A legjelentősebb tünet: az emberek nem szavaznak. Az ösztönük megsúgja nekik, hogy úgyis felesleges.

- A demokrácia amúgy is ostoba ötlet.

- Egyetértünk. Hajlik a demagógiára.. A választási rendszerek nagyon fogékonyak erre a nyavalyára. A demagógokat viszont könnyű azonosítani. Sokat gesztikulálnak, színpadiasan beszélnek, és olyan szavakat használnak, amelyekben a vallásos buzgalom és istenfélő őszinteség zeng. Az üres őszinteség nagyon nagy gyakorlatot követel. És ezt a gyakorlottságot lehet mindig észrevenni.

- Hogyan?

- Mindenki felismeri, aki megtanulja a jeleket. Ismétlés. Nagy igyekezet, hogy a szavakon tartsa a figyelmedet. A szavakra nem szabad odafigyelni. Azt kell nézni mit csinál a személy. Így lehet megtudni az indítékokat.

…

- A technika meglehetősen finom, de könnyű. Egy olyan rendszert hozol létre, ahol az emberek zöme elégedetlen, kicsit vagy nagyon.

(Így látja ő. Nézd, hogy bólogat.)

- Ez mindenfelé bosszúálló haragba fordul Aztán adsz egy célpontot ennek a dühnek, ahogy neked jó.

- Elterelő taktika.

- Én inkább figyelemelterelésnek nevezném. Ne adj nekik időt a kérdezősködésre! Temesd a hibáidat újabb törvényekbe! Illúzióban utazol. Bikaviadal-taktikában.

- Ó igen! Ez jó!

- Lengesd meg előttük a kendőt! Neki fognak rohanni, és összezavarodnak, amikor nem találnak mögötte matadort. Ez eltompítja a választókat, épp úgy, mint a bikákat. Legközelebb már kevesen fognak okosan élni a szavazatukkal.

- És éppen ezért csináljuk!

- Aztán az apatikus választók ellen kell fordulni. Bűntudatot kell kelteni bennük. Etetni kell őket. Szórakoztatni. De túlzásba vinni nem szabad!

- Ó dehogy!

- Döbbenjenek rá, hogy éhség vár rájuk, ha nem állnak be a sorba.”

(Frank Herbert: Dűne – Káptalanház, 1985)

      Nem tudom ki hogy van vele, de én még mindig nem tértem magamhoz a tegnapi videótól. Egyetlen mentségem, hogy most láttam először adóhatóságunk vezetőjét mozgóképen, ami már önmagában is sokkoló, de az, hogy még beszélni is hallottam, az külön élmény volt. Persze a „beszélni” szó használatába bele lehetne kötni, de ezúttal engedékenyen, tágabb értelemben használtam ezt a szót. Nem volt problémám Mr. Goodfriend szavainak megértésével, de hát könnyű nekem, hiszen bírom az angol nyelvet. Az anyanyelvemen „beszélő” Vida asszony szavainak megértésével azonban problémáim voltak. A legtöbb cikk, illetve kommentelő azon van kiakadva, hogy egy ilyen magas pozícióban lévő vezető nem beszél angolul. De hát, könyörgöm, magyarul sem tud beszélni! Jó, az igen és a nem már egész jól megy, de legalábbis kis jóindulat és fantázia szükségeltetik a magyarra való lefordításához annak a valaminek, hogy „tómácsotszeetnékéni.” Egy ismerősöm mindig panaszkodik, hogy a kerti tavacskájával mennyi problémája van. Lehet, hogy neki is tómácsot kellene kérnie.

      Amúgy, lehet, hogy szakmailag nagyon jó. Azért mégis kíváncsi lennék ezek után, hogyan zajlik a kiválasztási folyamat egy állami intézményben, különösen vezetői pozícióknál. Vajon mekkora súlya lehet a kommunikációs, illetve interperszonális képességeknek? A tegnapi produkció azt mutatja, hogy semmilyen súlya nincs. De az is lehet, hogy nem volt túljelentkezés a pozícióra, és Vida bizonyult még így is a legjobb jelöltnek. Mentségére legyen mondva, hogy feltehetőleg nem ő találta ki, sőt valószínűleg ez egy nemszeretem feladat lehetett a számára. Biztos nagyon izgult előtte. Mégis is csak benne lesz a TV-ben. Hát nem? A hangja alapján, úgy tűnik, izgalmában elszívhatott egy doboz cigarettát, amíg arra várt, hogy hátha Mr. Goodfriend kiteszi a lábát az épületből. Biztos hideg is volt, lehet, hogy egy-két felest is bedobott.

        Egyébként nem tudom, hogy ilyenkor ez hogy megy, lehet, hogy kivett egy nap szabadságot, de az is lehet, hogy egy állami intézmény vezetője nyugodtan lófrálhat munkaidőben a Szabadság téren. Biztos kiugrott ebédelni. Vagy nem akadt jobb dolga. Akárhogy is, de jól megmutatta az amerikaiaknak, hogy velünk nem lehet packázni. Velünk aztán nem!

         Azért még azt is megjegyezném, hogy itthon gyakran vagyunk rossz véleménnyel az amerikaiakról. Szokás mondani, hogy milyen egyszerűek, tudatlanok és korlátoltak, stb. Mr. Goodfriend azonban nem ezt a sztereotípiát adta tegnap. Rendkívül kulturáltan és kimondottan „angolosan” viselkedett ebben a számára tejesen abszurd helyzetben. Beszédes volt, ahogy elkezdett mosolyogni magában, amikor észlelte riportereket. El tudom képzelni, mi járhatott a fejében: „OMG! Most vajon mire készülnek? Na ne, ez az egyik kitiltott! Te jó ég, csaknem itt az utcán akar magyarázatot követelni tőlem. Ez bizonyára valami kedves helyi népszokás lehet. Na már itt is vannak!” Ezek után kedvesen és udvariasan kezelte a helyzetet, annak ellenére, hogy lesújtó véleménye lehet. Nos igen, ezek a tapló amerikaiak! Na meg az ultra kulturált magyarok.

       Úgy tűnik komoly verseny van kialakulóban a „Hónap dolgozója” címért. Vida tegnapi húzásával megelőzhette a hónapról hónapra kiválóan teljesítő L.Simont is. Ha így folytatja, akár még a kulturális tárcát is megkaphatja.

       Na most akkor ki hazudik? És mikor? Egyáltalán van olyan, hogy bármelyik politikus, bármikor az igazat mondja?

        Egy kivételt ismerünk. Az a bizonyos öszödi beszéd. Tanulságos. Egyszer, véletlenül kiszivárgott, hogy egy politikus igazat mondott, és rögtön el is vágta magát ezzel egy életre. Azóta is fel-feldöbben bennem a naiv döbbenet, látván, hogy emberek ezen meg tudnak döbbenni. Miért? Hát ez nem volt eddig is nyilvánvaló? Jó, persze, elismerem, általában igyekeznek konzekvensen hazudni. A baj mindig akkor kezdődik, amikor valaki véletlenül igazat mond. És akkor mindenki meglepődik. Felháborodva cikkeznek, hogy hazudik a kormány. A jó öreg Hofi jut az eszembe, amikor előadás közben kiszólt a közönségnek, hogy „Te meg min csodálkozol? A szemináriumon mást mondtak?”

     Lássuk tisztán a problémát! Valaki szabálytalanul játszott, mert az események láncolatában egyszer véletlenül igazat mondott. Aki ilyen hibát követ el, annak piros lap jár. A logikus végkifejlet az lenne, hogy kizárják a hibázót. De a játék biztosít egy olyan lehetőséget is, hogy a hibázó játékos meggyőzheti a többieket, hogy inkább a leggyengébb láncszemet távolítsák el. Na most kívülről úgy néz ki, hogy a durva szabálytalanság elkövetője egyben a leggyengébb láncszem. Ez nem jósol túl nagy jövőt a NAV elnökének. Persze még semmi sem biztos, mert akár még előtalálhatnak egy még gyengébb láncszemet, akiről eddig nem is lehetett hallani, vagyis elvitetik a balhét egy 'no-name' valakivel.

        A helyzetet az tenné igazán érdekessé, ha kiszivárogna egy belső megbeszélés hanganyaga. De hát ezek nem az amatőr ligában játszanak, mint mondjuk az Öszödi Balkezes Öregfiúk SE. Ezek időközben vérprofik lettek. Az egyetlen esély arra, hogy valami ilyesmi megtörténhet, az a Fideszen belül zajló belharc, amiről mostanában hallhattunk. Eleve sokatmondó az a tény, hogy ennek a híre, egyáltalán kijutott a publikumhoz. Gondoljunk bele abba is, hogy a kitiltási botrányt egy Fideszhez kötődő orgánum szellőztette meg. Az én kérdésem az, hogy amit most láthatunk, az vajon egy stratégia része, - ha igen akkor le a kalappal, - vagy ad-hoc adok-kapok csetepaté, ami persze tipikus lenne ebben a mi kis magyar dedónkban. Az első opció érdekes lehetőségeket rejt a jövőnkkel kapcsolatban, és mindenképpen pozitívabb, mint az utóbbi opció, amitől csak a káosz további térnyerése várható.