Nem tudom ki hogy van vele, de én még mindig nem tértem magamhoz a tegnapi videótól. Egyetlen mentségem, hogy most láttam először adóhatóságunk vezetőjét mozgóképen, ami már önmagában is sokkoló, de az, hogy még beszélni is hallottam, az külön élmény volt. Persze a „beszélni” szó használatába bele lehetne kötni, de ezúttal engedékenyen, tágabb értelemben használtam ezt a szót. Nem volt problémám Mr. Goodfriend szavainak megértésével, de hát könnyű nekem, hiszen bírom az angol nyelvet. Az anyanyelvemen „beszélő” Vida asszony szavainak megértésével azonban problémáim voltak. A legtöbb cikk, illetve kommentelő azon van kiakadva, hogy egy ilyen magas pozícióban lévő vezető nem beszél angolul. De hát, könyörgöm, magyarul sem tud beszélni! Jó, az igen és a nem már egész jól megy, de legalábbis kis jóindulat és fantázia szükségeltetik a magyarra való lefordításához annak a valaminek, hogy „tómácsotszeetnékéni.” Egy ismerősöm mindig panaszkodik, hogy a kerti tavacskájával mennyi problémája van. Lehet, hogy neki is tómácsot kellene kérnie.
Amúgy, lehet, hogy szakmailag nagyon jó. Azért mégis kíváncsi lennék ezek után, hogyan zajlik a kiválasztási folyamat egy állami intézményben, különösen vezetői pozícióknál. Vajon mekkora súlya lehet a kommunikációs, illetve interperszonális képességeknek? A tegnapi produkció azt mutatja, hogy semmilyen súlya nincs. De az is lehet, hogy nem volt túljelentkezés a pozícióra, és Vida bizonyult még így is a legjobb jelöltnek. Mentségére legyen mondva, hogy feltehetőleg nem ő találta ki, sőt valószínűleg ez egy nemszeretem feladat lehetett a számára. Biztos nagyon izgult előtte. Mégis is csak benne lesz a TV-ben. Hát nem? A hangja alapján, úgy tűnik, izgalmában elszívhatott egy doboz cigarettát, amíg arra várt, hogy hátha Mr. Goodfriend kiteszi a lábát az épületből. Biztos hideg is volt, lehet, hogy egy-két felest is bedobott.
Egyébként nem tudom, hogy ilyenkor ez hogy megy, lehet, hogy kivett egy nap szabadságot, de az is lehet, hogy egy állami intézmény vezetője nyugodtan lófrálhat munkaidőben a Szabadság téren. Biztos kiugrott ebédelni. Vagy nem akadt jobb dolga. Akárhogy is, de jól megmutatta az amerikaiaknak, hogy velünk nem lehet packázni. Velünk aztán nem!
Azért még azt is megjegyezném, hogy itthon gyakran vagyunk rossz véleménnyel az amerikaiakról. Szokás mondani, hogy milyen egyszerűek, tudatlanok és korlátoltak, stb. Mr. Goodfriend azonban nem ezt a sztereotípiát adta tegnap. Rendkívül kulturáltan és kimondottan „angolosan” viselkedett ebben a számára tejesen abszurd helyzetben. Beszédes volt, ahogy elkezdett mosolyogni magában, amikor észlelte riportereket. El tudom képzelni, mi járhatott a fejében: „OMG! Most vajon mire készülnek? Na ne, ez az egyik kitiltott! Te jó ég, csaknem itt az utcán akar magyarázatot követelni tőlem. Ez bizonyára valami kedves helyi népszokás lehet. Na már itt is vannak!” Ezek után kedvesen és udvariasan kezelte a helyzetet, annak ellenére, hogy lesújtó véleménye lehet. Nos igen, ezek a tapló amerikaiak! Na meg az ultra kulturált magyarok.
Úgy tűnik komoly verseny van kialakulóban a „Hónap dolgozója” címért. Vida tegnapi húzásával megelőzhette a hónapról hónapra kiválóan teljesítő L.Simont is. Ha így folytatja, akár még a kulturális tárcát is megkaphatja.
